MENÜ

Influenza és nátha helyett mikroalga


Évek óta nem tudok róla, hogy mikor kellene náthásnak lennem. Nem tudom, hogy mikor "illene", hogy elkapjam az influenzát.

És ezzel nem vagyok egyedül. Az alga-fogyasztó barátaim is teljesen tanácstalanok ebben a kérdésben.

Azt hallom vissza a munkatársaimtól és az ügyfeleimtől, hogy az algaivó gyerkőcök szinte sose hiányoznak az oviból és az iskolából, sőt, van olyan ovis, aki egyenesen "téríti" a kis társait és az óvónénit, hogy igyanak ők is reggelente algát, és akkor nem kell sebesre fújniuk a nózijukat...

Van ugyan olyan algafogyasztó barátom, aki durván túlhajtotta magát, és a szervezete náthával jelezte, hogy pihenésre van szüksége, de ő sem hetekig nyögött az ágyban, nem lettek szövődményei, hanem pár nap alatt meggyógyult - ami azért nagyon nem mindegy...

Ezt javaslom Neked is, mert az immunrendszerünk megérzi, hogy jön a tél: egyre kevesebbet süt a napocska (kevesebb a D-vitamin a szervezetünkben), egyre sötétebb van, egyre kevesebb friss zöldséget és gyümölcsöt tudunk venni (a szupermarketek mű-zöldségeitől és mű-gyümölcseitől nem sokat várhatunk...), és egyre kevesebbet mozdulunk ki a levegőre, mert esik, mert hideg van, mert sötét van... Rosszabb a kedvünk, jönnek a negatív gondolatok, rosszabbul viseljük a nehézségeket, a stresszt, és beindulhat egy öngerjesztő kör...

 

Segíts a szervezetednek!

Hidd el, ennek nem kell így lennie!

Ezért 2 dolgot javaslok:

 

Az első dolog, amit kérlek, tegyél meg:

1.)
NE HIDD EL, HOGY KÖTELEZŐ ELKAPNOD AZ INFLUENZÁT!


Ez sokak számára biztos furcsán hangzik, de egyre több kutatás bizonyítja, hogy az "influenza-járványnak" alapvetően két oka van. Az egyik egyfajta "tömeghisztéria". Ne értsd félre, azok az emberek, akik megbetegednek nem buták. Egyáltalán nem. Pusztán arról van szó, hogy az embernek vannak bizonyos működési sajátosságai. Azért tudom, mert pszichológus vagyok, és igyekeztem (és folyamatosan igyekszem) a legtöbbet megtudni az ember testi-lelki-szellemi működéséről.

Biztos hallottad már, hogy a gondolatoknak teremtő ereje van. Amit már kevesen tesznek hozzá, hogy az érzelmeknek még ennél is sokkal erősebb teremtő ereje van. Ha meglátok egy tüsszögő embert a buszon, vagy a munkahelyen, akkor legtöbbünknél aktiválódik egy gondolat: "csak nehogy elkapjam", vagy "jaj, csak nehogy megbetegedjen a gyerekem!" - és ehhez kapcsolódik egy érzelem: a félelem. Ennek valószínűleg sokszor nem is vagyunk tudatában, annyi információ ér minket, és sajnos igencsak kis részben tudatosulnak bennünk a gondolataink és érzéseink. (Ezen rendszeres meditációval jelentősen változtathatunk.) Viszont a negatív érzelmek konfliktust okoznak, egy stresszhelyzetet generálnak bennünk. A konfliktusokra pedig a szervezet különféle biológiai programokat indít el.

Mit tegyél?

Hidd el, hogy nem kell megbetegedned. A hidegtől nem kell feltétlenül megfázni. Mert akkor mindig megfáznál, amikor kimész a hidegbe. Márpedig nem így van. És a gyerekednek sem kell megfáznia, ezért ne közvetítsd ezt felé, mert ő is el fogja hinni. És ha tudnád, hogy a tested tömegének fele mikroba (a vizet nem számítva), akkor nem izgulnál annyira, hogy ha valaki tüsszent melletted, baktériumok ugrálnak rád. Egyszerűen hessegesd el, ha ilyen aggodalmas gondolatok merülnek fel a fejedben. Ha jön egy gondolat, akkor nem foglalkozz vele, tereld el a figyelmed. Így nem tekeredsz bele a negatív érzelmekbe, mert a negatív érzelem jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy megbetegedj. (De kérlek, azon se kezdj el izgulni, hogy mi lesz, ha mégis negatív érzelmeid lesznek... :) Egyszerűen ne hagyd, hogy az aggodalmas gondolatok rángassanak. Ne foglalkozz velük. Ha jön, azzal a lendülettel engedd is tovább.)

 

A másik nagyon fontos oka annak, ha megbetegedsz:

2.)
AZ IMMUNRENDSZER ÁLLAPOTA NEM MEGFELELŐ

Ha az immunrendszered megfelelően működik, akkor minden "támadást" le tud állítani. Ha nem működik megfelelően, akkor nagyon komolyan és sürgősen tenned kell azért, hogy felturbózd.

A mikroalga-vitaminbomba segít, hogy a szervezeted ősszel és télen is megkapjon mindent, amire szüksége van: az összes vitamint, ásványi anyagot, nyomelemet, enzimet, ami csak kell neki, plusz sejtszinten méregtelenít, kipucolja a sejtekből a mérgeket, amiket minden nap benyelünk, a legkomplexebb immunerősítő, sőt, még napfényt is juttat a sejtjeinkbe, mert a világon mindennél nagyobb arányú az ún. "biofoton" tartalma, amik gyakorlatilag fényrészecskék, és nélkülözhetetlenek abban, hogy a sejtjeink egészségesen működjenek! Emellett egyfajta "második immunrendszerként" is működik.

Ne foszd meg a családodat, a gyerekeidet, és magadat(!) ettől a tökéletes tápláléktól, mert 6 szupermarket élelmiszereit összerakhatod, akkor sem kapsz olyan tökéletes tápanyagot, mint a kíméletesen feldolgozott 100%-os mikroalga.

A kicsattanó életerejű barátaimmal, a családommal kedvencünk a 100%-os alga kapszula, ami szinte egy teljes biobolt egy dobozban...!

 

ALGA KAPSZULA »»

 

Dzsupin Ibolya, színművész évek óta alga-rajongó:

Rendszeresen fogyasztom az édesvízi mikroalga készítményt. Már az első héten szokatlan energiám lett, tettre késznek éreztem magam. Egy hónap elteltével a hőhullámaim eltűntek és mellékhatásként főleg a derekam táján tapasztaltam a karcsúsodásom. A hajam, a szempillám sűrűsödik, a bőröm szépül és kevesebb alvással, pihenten, frissen ébredek. Körülöttem a színházban mindenki átment az influenzán, de én és a családom makk egészségesek maradtunk. Azok az ismerőseim, barátaim, akik régen találkoztak velem, azt kérdezik „ki a plasztikai sebészem” mert olyan szép az arcom, tehát a mellékhatáskénti fogyás megfiatalította az alakomat és az arcomat.


Rendeld meg most az egész a családnak!

+36205065956

Webshop »

Most 25% kedvezmény!

 

Nincs mire várnod. Ma kell elkezdened erősíteni az immunrendszeredet, hogy a jövő héten ne légy beteg. Ma kell odaadnod a gyerekeidnek, hogy egész télen ne betegeskedjenek.

A mai nap a tökéletes nap ahhoz, hogy tegyél valami komoly dolgot a hosszú és egészséges életért! Légy optimista, mindig légy pozitív, mindig fókuszálj a lehető legjobb dologra, és tegyél magadért és a családodért még ma!

Az, aki azt mondja, hogy nincs rá pénze, az még sose számolta ki, hogy mennyi pénzt veszít, ha kimarad a munkából a saját, vagy a gyerekei betegsége miatt, és hogy mennyit költ egy "influenza-szezonban" különféle durva kemikáliákat tartalmazó gyógyszerekre (mert a kedves reklámú gyerek gyógyszereknek is megvannak a mellékhatásai, amellett kutatások bizonyítják, hogy van, amelyik egy cseppet sem hatékonyabbak mondjuk köhögésre, mint a termelői méz... sőt, nem egy esetben a méz nyert), vagy a gyógyszertárban kapható szintetikus multivitaminokra, amik nagyon kis arányban szívódnak fel, ellenben részben lerakódnak, részben ugyancsak megdrágítják a pisinket. Arról nem is beszélve, hogy betegnek lenni, vagy a gyerekeket betegnek látni igazán nem boldogító élmény...

Egészséges gyerek

Használd az algát, hogy megerősítsd az immunrendszereteket!


"Megnézem" »

 


 

Hasznosnak találod? Kérlek, oszd meg! Köszönöm!

Kérlek, segíts másoknak is megtalálni a Google-ban a G+ gombra kattintással! Köszönöm!

Csoda alga Imune boldog család



Kérdésed van? Rendelni szeretnél? - Hívj a 06 20 506 5956 számon! - Minden jog fenntartva! 2007-2016